Ráérek áprilisban rettegni

Amikor az előző hetekben bekopogtatott a valódi tél és egy kiadósabb esős időszak után „betört hazánkba” is a sarkvidéki hideg, azonnal elkezdtem aggódni, hogy tönkre mehet-e az idei gabonatermés. Ez volt az a pár nap, amikor minden normális ember azért aggódott, hogy lesz-e jégpáncél az utakon és a járdákon…
Ha félek az ismeretlentől általában elkezdek utánajárni a félelmeim jogosságának és keresek olyan „megszólalókat”, akik kompetensebbek a témában. A tapasztalat pedig az, hogy nem kell rettegjek és, hogy minden úgy jó ahogy van 🙂
Palik Feri számomra az egyik leghitelesebb „gazdaember” a Föld kerekén, úgyhogy őt kezdtem először zargatni. Amellett, hogy belefutottam egy nagyon cuki élethelyzetbe (Julcsi vidéki barátja, Ivánka – Feri és Anikó legkisebb csemetéje teljesen felszerelve varjúvadászatra készült), Feri elmondta:
„AZ ILYEN NAGY, HIRTELEN JÖTT, SZÁRAZ FAGYOK CSAK AKKOR VESZÉLYESEK, HA NINCS HÓTAKARÓ A FÖLDEKEN. SZERENCSÉRE ESETT PÁR CENTI HÓ AZ ELŐZŐ NAPOKBAN. NEM MONDOM, JÓ LENNE MÉG PÁR CENTI, DE VALÓSZÍNŰLEG ÁT FOGJA TUDNI VÉSZELNI A GABONA.
Mire Feri megnyugtatott, már molnár szinten is mozgósítottam. Az én (Mi) egyik teljesen elvetemült pékcsoporttársunkat is megkerestem, aki menet közben molnár is (is, is, minden is) lett. Érdekelt, hogy molnár oldalról mit várhatunk egy-egy ilyen nagyobb hidegtől.
Tóth István, akit Molnárlegényként ismerhetünk a Facebook-ról, azt mondta:
A JELENLEGI, KORÁBBI ÉVEKHEZ KÉPEST SZOKATLAN HIDEG RÖVID TÁVON ELŐNYÖS IS LEHET A GAZDÁKNAK, HISZ RENGETEG KÁRTEVŐT ELPUSZTÍT. AZ ŐSZI VETÉSŰ GABONÁK – ÉS JELLEMZŐEN A LISZTNEK ŐRÖLT FŐ GABONÁNK IS EBBE A KÖRBE TARTOZÓ ŐSZI VETÉSŰ BÚZA – PROBLÉMA NÉLKÜL ÁTVÉSZELI EZT. A TARTÓSABB MÍNUSZ 20 MÁR KOCKÁZATOSABB LEHET, KÜLÖNÖSEN HÓTAKARÓ NÉLKÜL. MIVEL ENYHE VOLT AZ IDŐ, NÉHÁNY GAZDA – AZ EZZEL JÁRÓ KOCKÁZATOT VÁLLALVA- MÁR GONDOLHATOTT VETÉSRE (TAVASZI VETÉSŰ GABONÁK). HA VANNAK ILYENEK, EZEK OLYAN FEJLETLEN, GYENGE ÁLLAPOTBAN VANNAK, HOGY ŐKET A HIDEG RENDESEN MEGTIZEDELHETI. EGY ESETLEGESEN ELHÚZÓDÓ, KÜLÖNÖSEN HÓTAKARÓ NÉLKÜLI ZORD IDŐ A TERMÉSNEK CSAK A MENNYISÉGÉRE LEHET HATÁSSAL, A MINŐSÉGRE NEM. UTÓBBIT MAJD A GENERATÍV RÉSZEK (BÚZASZEM) KIFEJLŐDÉSÉNEK ÉRZÉKENY ÁLLAPOTÁBAN BEKÖVETKEZŐ ESETLEGES SZÁRAZ IDŐ VESZÉLYEZTETHETI. BÍZZUNK BENNE, HOGY KORSZERŰ VÍZMEGTARTÓ, BIOLÓGIAI TALAJERŐGAZDÁLKODÁSSAL AZ ELMÚLT NAPOK CSAPADÉKÁT MEG TUDJÁK ŐRIZNI A GAZDÁK A TALAJBAN.
Összefoglalva, megint túlizgultam a „félést”, viszont közben egy csomó hasznos dolgot tanultam. A lényeg, hogy vannak megbizható, szakértő forrásaink és nem maradunk kenyér nélkül 🙂